Károli Gáspár nyomdokain

A Barabási Református Egyházközség közel 70 fővel indult el 2016. augusztus 27-én a reggeli órákban, hogy ellátogasson Vizsoly és Gönc környékére. Az előttünk álló 2017-es esztendő a Reformáció 500. évfordulójának állít majd emléket. Ez adta az ötletet, hogy látogassunk el és tekintsük meg a Vizsolyban található, első magyar nyelvre lefordított Bibliát. [Tovább olvasom]

Evangelizációs gyermekhét Barabásban

2016. augusztus első hetében rendeztük meg immár negyedik alkalommal Evangelizációs gyermekhetünket. Ennek egy célja volt: közelebb vinni a gyermekekhez a Biblia világát és azt az örömhírt, amely ebből árad. Ezek az alkalmak jó lehetőségek arra, hogy a településen lévő gyermekeket összefogjuk. Sőt a határon túlról is érkeztek vendéggyerekek, így egy igazi nagy közösségben ismerkedhettünk meg egymással. Sajnos, hiába kis lélekszámú a településünk, ilyenkor mutatkozik meg, hogy sok gyerek alig ismei egymást, mert évközben nem találkoznak. Sajátos egyházközségünk és a település helyzete, hisz az itt lakó gyermekek 5 környékbeli település iskolájába járnak. [Tovább olvasom]

Fotópályázat

Az igevandor.hu fotópályázatot hirdet, amelynek témája: a mi templomunk. Várjuk fotózni szerető tagjaink képeit, melyek weboldalunkat fogják díszíteni egy hónapon keresztül. [Tovább olvasom]